Sziasztok! Ozsvárt Georgina vagyok, magyar-hittan szakos tanáris hallgató, immáron három itt eltöltött éve. Az egyetem kezdete egybeesett számomra a Jozis életem kezdetével is. Nagyon örülök, hogy erősíthetem a Jozisok táborát, mert úgy érzem, hogy itt nem csak együtt élünk, hanem élő közösséget alkotunk, valamint a kollégium számunkra nem csupán élettér, hanem egy olyan hely, amely a programokkal hozzájárul a szellemi és lelki fejlődésünkhöz. Az elmúlt néhány évben ezeknek az alkalmaknak csak külső szemlélője voltam – néha egy fényképezőgépen át szemlélve a dolgokat –, a következő évben azonban már, mint DB-s jelen leszek a programok szervezésénél és lebonyolításánál, hogy munkámmal hozzásegítselek titeket ahhoz, hogy ti is úgy tekintsetek a Jozira, mint én.
Koprivanacz Gitta vagyok lassan harmadéves, magyar- hittan tanár szakos hallgató a Pázmányon. Emellett tutorként is tevékenykedem az egyetemen, szóval, ha bármi kérdés, óhaj-sóhaj akad, szívesen segítek. Nagyon hálás vagyok, hogy a Jozis lehetek, mert nem gondoltam volna, hogy van egy olyan közösség, ami ennyit tud nyújtani az embernek. Remélem, hogy Te is annyira fogod élvezni a kolis életet, mint én; és minél több programon találkozunk majd!