Lipp Kinga: Hétköznapok a Iosephinumban

A Iosephinum hétköznapjai közt legjobban azt szerettem, hogy mindig nyugalom volt esténként. Annak ellenére, hogy több mint százan laktunk az épületben,  nem volt jellemző a hajnalig tartó ordítozás vagy sikítozás a visszhangzó folyosókon. Senki sem tépte föl az ajtónkat hajnalban, hogy „buli van”. 
Sokak szerint a kollégium egy erőd, falai közt a csönd nem a nyugalom, hanem az unalom hangja. Nos, ez azért nem teljesen igaz, mert annak ellenére, hogy tényleg nagy volt a béke, ami rengeteg dologra adott lehetőséget: tanulásra, imára, pihenésre. Szóval egyáltalán nem volt unalmas az élet. 
És hogy mik dobták föl a hétköznapokat? Először is majdnem minden estére jutott program: előadás, szakkör vagy filmklub. Aki nagyon ráért „unatkozni” az leköthette magát hasznosan. Az előadások mindig nagyon színvonalasak voltak: értékes, művelt és elismert emberek beszéltek szinte majdnem mindenkit érintő témákról. Emlékszem, egyszer Placid atya tartott szép és tanul-ságos előadást, de találkozhattunk Balczó András olimpikonnal, vagy Süveges Gergő televíziós műsorvezetővel is. Gyakran jöttek el egyetemünk tanárai, hogy új oldalukról is megmutassák magukat. Az előadások mellett a kollégium szorosan együttműködött az egyetemi programokkal. Emlékezetes volt a minden évben nálunk karácsonyozó erdélyi árvák itt léte, vagy a CollActive, ahol a piliscsabai kollégiumok lakói közösen mutatták meg egy műsor keretében, hogy mit tudnak. 
A programok között nem lehet kihagyni az egyéb közösségi események említését sem. A közös konyhákban mindig aktív élet volt: itt lehetőség nyílt a beszélgetésekre, teázásokra vagy akár főzésekre is. Előfordult, hogy több szoba lakói itt gyűltek össze, hogy megbeszéljenek valamit, vagy csak közösen megvacsoráz-zanak. 
A sok találkozás, program, no és az egyetemi élet mindig lehe-tőséget teremtett új barátságok kötésére. Gyakran előfordult, hogy évfolyamtársainkkal összegyűltünk egy szobában nem csak a tanulás, vagy jegyzetmegosztás miatt, hanem csak úgy, hogy egy jót beszélgessünk.
A Iosephinumban mindig élet volt, csak meg kellett találni; és aki nem vágyott rá, az is megkapta, amit keresett: a nyugalmat, békét, tanulásra alkalmas légkört. 
Egy biztos, én nagyon szerettem a „Joziban” lakni. Akármilyen nehézségek is voltak az egyetemen, a kollégium egy biztos pont volt, ahol mindig kapott segítséget az ember: akár fizikait, akár lelki. 

Lipp Kinga írása a Iosephinum jubileumi évkönyvébe