Kreditrendszer

Az Iosephinum Kollégium és Szakkollégium
Kreditrendszer Szabályzata
(Az SzMSz 4-es számú melléklete)

I. A kreditrendszer célja, meghatározása

1. A Iosephinum Szakkollégium az Alapító Okiratban foglaltaknak megfelelően a tudományos elmélyülés elősegítésére és a tehetséges hallgatók támogatására a diákotthonban szakkollégiumi rendszert működtet, a jelen szabályzat szerint. A kreditrendszer célja a hallgatók kreativitásának erősítése, a tudományos munka elmélyítése és a kollégiumi közösség összetartó erejének növelése. Az élet számos területén  - család, munkahely, baráti kör, párkapcsolat - bebizonyosodik, hogy csak azok az emberek tudnak sikeresek és kiegyensúlyozottak lenni, akik legalább átlagosan aktívak, figyelnek Istenre, embertársaikra és magukra. A kreditpontok gyűjtése segíthet abban, hogy egy aktívabb, kreatívabb és figyelmesebb magatartás a hallgatók habitusává váljon, előkészítve ezzel a későbbi sikereket.

2. A kreditrendszer a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Szakkollégiumban a programokon való részvételért, szervezésért vagy más szakkollégiumi tevékenységért a hallgatók kreditpontokat kapnak, amelyeket a szemeszterek, valamint a tanév végén összesít a Szakkollégium vezetése.

3. A kreditrendszerben való részvétel valamennyi szakkollégistának kötelező. E kötelezettségét írásban is vállalja jelen kreditszabályzat megismerése után.

II. Szakkollégiumi munka

1. Interdiszciplináris előadás-sorozatok és műhelymunka

a. A Szakkollégium vezetése és a diákönkormányzat minden tanévre és félévre részletes tanulmányi és programtervet készít, valamint hagy jóvá. A tanulmányi terv feladataihoz konkrét határidőket és személyeket rendel, akik a programot felelősen szervezik és ellenőrzik.

b. A tanulmányi terv egy kiválasztott témát előadás-sorozattal járhat körül, mélyíthet el. Az előadások megtartására az adott terület szaktekintélyeit kell felkérni, akik a tudományos életben már elismerést szereztek.

c. Az előadás-sorozatokat egy-egy témában konferenciává is lehet alakítani. A konferenciák azonban legyenek alaposan, gondosan, hosszabb időn át (több féléven keresztül) előkészítve és kiértékelve. Az előkészítés és kiértékelés fázisai, a kiscsoportos munka során a tagok jobban el tudnak mélyülni a kiválasztott témában.

d. A nagyobb publicitású előadás-sorozatok és konferenciák mellett, illetve éppen ezek előkészítésére, elmélyítésére, kiértékelésére szervezett kiscsoportos munkát nevezi a Szakkollégium műhelymunkának. Az egyes műhelymunkákat a műhelyvezetők irányítják, akik munkájukról folyamatosan beszámolnak a Szakkollégium vezetésének.

2. Egyetemi tanulmányok támogatása

a. A Szakkollégium programjait úgy szervezi, hogy azokkal lehetőleg az egyetemi tanulmányokat segítse. Ezért a fenti alfejezetben megfogalmazottakon kívül nyelvi programokat  is szervez, és szorgalmazza, hogy tagjai minél több nyelvet tanuljanak és használjanak.

b. Az egyetemi tanulmányok segítésére a Szakkollégium programjait egyezteti a PPKE BTK Tanulmányi Osztályával és tanulmányi dékán-helyettesével, és azok közül néhányat egyetemi kredit megszerzésére is javasolja.

c. Az egyetemi tanulmányokat – különösen bentlakók részére – a Szakkollégium saját eszközrendszerével, infrastruktúrájával támogatja.

3. Tehetséggondozás

a. A Tanulmányi Asszisztens figyelemmel kíséri a Szakkollégium tagjainak életét, munkáját és segíti a diákokat abban, hogy saját tehetségüket felfedezzék.

b. A különösen tehetséges, szorgalmas tagjait a Szakkollégium ösztönzően támogatja pályázatokon való indulásnál, nyelvek tanulásában, tanulmányutak elnyerésében.

c. A Szakkollégium önszerveződő módon kialakít és működtet egy mentori rendszert, amely célja, hogy tanácsadás, útmutatás és esetenként konkrét tanulmányi segítségnyújtás működjön a tagok között, főként a felsőbb éves hallgatók vezetésével.

d. A Szakkollégium lehetőséget nyújt az arra vállalkozó tagjainak, hogy saját kutatásaikat előadás keretében bemutassák társaiknak. E lehetőség kihasználására különösen ösztönzi a nagy, országos tanulmányi versenyre készülőket.

4. Közösségépítés

a. A Szakkollégium különös hangsúlyt fektet minél jobb és aktívabb hallgatói közösség kialakításár E folyamat elősegítése érdekében a Szakkollégium közösségi programokat szervez, különös tekintettel a hallgatók saját kezdeményezéseire.

b. Az alapító okirat céljainak megfelelően olyan közösségi és hitéleti programokat is szervez a kollégium, ahol a kollégisták megismerhetik a keresztény hit alapértékeit.

5. Külső kapcsolatok, partnerség

a. A Szakkollégium törekszik arra, hogy minél több partneri kapcsolatot építsen ki tudományos és kulturális intézményekkel, különösen saját környezetében. A kialakult és jól működő partneri kapcsolatok során adódó programokat a Szakkollégium beépítheti kínálatai rendszerébe, s az azon való részvételt hallgatóinak kreditponttal jutalmazhatj

b. A létrejött partneri kapcsolatokat lehetőség szerint szerződésben kell rögzíteni.

c. A Szakkollégium céljai támogatására szponzorokkal is keresi a kapcsolatokat.

III. A programokhoz tartozó kreditértékek, kategóriák

1. A programok kreditértékét a Szakkollégium vezetése dönti el az alábbi szempontrendszer alapján:

a. a Szakkollégium saját szervezésű interdiszciplináris tudományos előadásainak eseményei (10 – 15 pont) (kategória: tudományos előadás)

b. szemináriumok, szakmai műhelysorozatok, amelyek látogatása rendszerességet, előzetes felkészülést és/vagy a programon való interaktív részvételt kíván (40-50 pont/félév) (kategória: műhely)

c. közösségi események, amelyek célja a hallgatói közösség építése, a lakótársak jobb megismerése, az egymásra figyelés erősítése komolyabb vagy könnyedebb műfajú rendezvény keretében (5-10 pont) (kategória: közösség)

d. szakkörök – kézműves, idegen nyelvi, filmklub (5 pont) (kategória: szakkör)

e. szakkollégiumi hallgatók előadása társaiknak (5-7 pont) – (kategória: tehetséggondozás)

f. egyetemi vagy más szervezet által szervezett programok, amelyeknek helyszíne nem minden esetben a kollégium épülete (5-10 pont) (kategória: partner program)

g. filmvetítés (3 pont) (kategória: filmvetítés)

2. Egyéb kreditszerzési lehetőségek: a hallgatók nem csak a programokon való részvétellel, hanem egyéb pluszmunkával is szerezhetnek kreditet.

a. program, programsorozat szervezése vagy a szervezés segítése (5-10 pont)

b. önálló előadói est megtartása (10 pont)

c. nívós, közölhető, önálló írásmű készítése a Kollégium honlapja számára meghirdetett vagy önállóan kezdeményezett, de a vezetőséggel előre egyeztetett témában - szemeszterenként maximum 2 alkalommal, min. 3000 max 5000 karakter terjedelemben (10 pont)

d. diákbizottsági tagság (15 pont/szemeszter)

e. a honlapon meghirdetett pályázatokon, versenyeken való részvétel (5-15 pont)

f. egyéni elbírálás alapján végzett előre egyeztetett közösségi munka (nincs rögzített pontértéke)

g. végzős hallgatók szakmai gyakorlata (25 pont) – kivétel a hagyományos,  nem bologna-i képzési rendszerben tanulók esete, akiknél 50 pont

IV. Publicitás, nyilvántartás

1. A programokat, melyeken pontokat lehet gyűjteni  a kollégium internetes oldalán, az eseménynaptárban hirdetjük meg,  megjelölve a részvétellel megszerezhető pontok számát. Így a hallgatók - elfoglaltságuk, illetve szabadidejük, vagy éppen érdeklődési körük szerint - előre kiválaszthatják, hogy a megszerzendő (legalább) minimális pontszámot milyen programokon gyűjtik majd össze.

2. A programokat a Szakkollégium valamennyi hallgatója és lakója látogathatja. Bizonyos rendezvényeken külső személyek is részt vehetnek, hogy pontosan melyek ezek, arról mindig a honlapon található meghirdetésből lehet hitelesen értesülni.

3. A hallgatók a kollégiumi programokon való részvételüket diákigazolványukkal igazolják. A diákigazolvány vonalkódját egy vonalkód-olvasó olvassa le az esemény kezdetekor, a számítógép pedig a programra meghirdetett pontszámot hozzárendeli a megfelelő hallgatóhoz és automatikusan összesíti a meglévő értékeket. A diákok így mindig ellenőrizhetik aktuális pontszámukat.

V. Kötelező pontmennyiség, jutalmazás - elmarasztalás

1. Az egy tanév alatt összegyűjtendő minimális pontszám 100 (ebből 50 pont az első szemeszterben), ami a tapasztalok alapján kényelmesen megszerezhető.

2. A kreditgyűjtésben az első három legtöbb pontot összegyűjtött hallgató a tanév végén jutalomban részesül.

3. Amennyiben a hallgató az első félév során nem gyűjti össze az időarányos 50 pontot, a második félévi befizetésnél nem szakkollégiumi, hanem a pontgyűjtést nem tartalmazó (kollégiumi) díjcsomagot kell megfizetnie. Ha a második félév végére nem gyűjti össze a 100 pontot, annak kauciója a két díjcsomag közötti különbség kiegyenlítésére lesz felhasználva.