Diákbizottság

Illés Emese | Kollégiumi Bizottság

Azért választottam a tanári pályát, mert sokat tudok beszélni, így hát két opció maradt. Vagy ügyvéd leszek és kimagyarázok (általában) nem túl pozitív embereket az általuk elkövetett nem túl pozitív ügyekből: pl. lopás, (meg)csalás, sikkasztás…stb. vagy pedig választom a sokkal mókásabb utat: mielőtt még ezek a nem túl pozitív emberek felnőttekké válnának, megpróbálok hatni rájuk, tehát tanár leszek. Szoríts, hogy ne égjek ki 30 évesen!  #crossedfingers Szeretek segíteni az embereknek, ha tudok.  Szóval keress bátran!

Dukavits Bence | Kollégiumi Bizottság elnök

Sziasztok! Dukavits Bence vagyok, jelenleg másodéves vagyok angol-történelem szakpárosítással a tanári karon. A tanári hivatás az egyik legszebb és legnemesebb dolog véleményem szerint, mert mi leszünk azok, akik kineveljük a jövő generációit. Szabadidőmben tánccal foglalkozom, jelenleg is működik egy néptánc és társastánc csoport a kollégiumban. Azért vagyok itt neked, hogy segítsek ebbe a remek közösségbe beilleszkedni és együtt tudjunk megoldást a felmerülő problémákra. Büszke vagyok arra, hogy Jozisnak mondhatom magam és ennek a különleges közösségnek az építője lehetek.

Magyari Kata | Kollégiumi Bizottság

Sziasztok Kata vagyok és egy pár szóban magamról. 2018-ban kezdtem el az egyetemet osztatlan töri és média szakon, szóval ha csak nem te is tanárszakon vagy akkor biztos hogy előbb lesz diplomád, mint nekem sőt akár kettő is lehet.:D Sok-sok helyen és programban meg fogsz engem találni. A HÖK Tanulmányi Bizottságának a tagjaként segítségedre lehetek és fordulhatsz hozzám bizalommal. Tudom milyen ijesztő gólyának lenni hiszen minden új és ismeretlen, de hidd el hogy nem kell félned, itt bármikor bárkitől kaphatsz segítséget. Remélem hamarosan találkozunk a különféle szociális és kulturális eseményeken, az ösvényen vagy a campus területén.